Közbiztonsági térfigyelő rendszerek

A közterületen található értékek, a magántulajdon, valamint az emberi biztonság védelmének legmodernebb formáját jelentik a közbiztonsági térfigyelő rendszerek. Használatuk által egy-egy kijelölt terület – városrész, település, stb. – 24 órás megfigyelés és képrögzítés alá helyezhető. Ez mind a prevenció, mind a felderítés szempontjából óriási lehetőségekkel bír, hiszen a rendszer egyrészt visszatartja a bűnelkövetésre és garázdaságra hajlamos egyéneket a bűncselekmény elkövetésétől, másrészt segít az elkövetők azonosításában és elfogásában. Társaságunk éllovasnak számít a hazai közbiztonsági térfigyelő rendszerek telepítésében. Az érintett területeken egyértelműen mérhetővé vált a közbiztonság javulása.


A térfigyelő rendszerek felépítése:

A közterületek helyi adottságait (közműhálózat, domborzat, beépítettség) figyelembe véve különböző átviteli megoldásokkal (rézkábel, optikai kábel, rádiós átvitel, számítástechnikai hálózat) jutnak el a telepített térfigyelő kamerák (fix vagy mozgatható) képei a térfigyelő központba. A központi egység már korunk követelményeinek megfelelően a digitális technika előnyeit használja fel. Valamennyi kamera képét térfigyelő központban található videószerverek, digitális rögzítők tárolják. A térfigyelő központban dolgozók így akár az adott terület grafikus térképéről kiválaszthatják a megfigyelni kívánt terület kameráját, annak képeit közvetlenül nyomtatóra, dvd-re archíválhatják.

Referenciáink:

Barcs város
Belváros-Lipótváros
Budai Vár
Budakalász
Csepel
Dunaújváros
Budapest – forgalomfigyelő rendszer
     a Siemens alvállalkozójaként
FTC Labdarúgó Stadion
Havanna, Lakatos, Gloriett lakótelepek
Szent Lőrinc lakótelep (XVIII. ker)
Győri Városi Egyetemi Sportcsarnok
Nyíregyháza város
Nyugati Pályaudvar
Paks város
Pesterzsébet
Puskás Ferenc Stadion-Toronyépület
Székesfehérvár
Terézváros
UTE Stadion

 

kamera rendszerek, biztonsági kamera, multi alarm, multialarm kamrea, kamrea rendszer, biztosnági kamera, multi alarm, multialarm

 

 

Keresse fel a Multi Alarm Zrt. munkatársait és kérjen részletes tájékoztatást a közbiztonsági térfigyelő rendszerek működéséről!