Tűzjelzőrendszerek

Tűzjelzőrendszerek

A Multi Alarm Zrt. 26 éve foglalkozik tűzjelzőrendszerekkel, tevékenységünk kiterjed a legkisebbtől a többszáz érzékelős hatóságilag előírt tűzvédelmi rendszerekre. Szakembereink rendelkeznek az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság engedélyével, forgalmazott tűzvédelmi eszközeink pedig mind megfelelnek a hivatalos tűzvédelmi megfelelőségi tanúsítványnak.

A tűzjelzőrendszereknek a riasztórendszerekhez hasonlóan akkor van igazán értelmük, ha távfelügyeleti szolgáltatást is igénybe veszünk mellette, ami a beérkező jelzések napi 24 órás felügyeletét, fogadását, feldolgozását, regisztrálását, valamint a rájuk történő megfelelő intézkedést jelenti. Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat (OTSZ) rendelkezik arról, hogy Magyarországon mely létesítményekben kötelező a rendszer telepítése, de természetesen nem csak ebben az esetben vállaljuk tűzjelzőrendszerek kiépítését.

Az OTSZ hatálya alá tartozó tűzjelzőtől érkező jelzések egyaránt megjelennek a tűzoltóságon (a Tűzátjelzés Fogadó Központban, vagyis “Pajzs” rendszerben), illetve a saját távfelügyeletünkön is. A jelzés beérkezését követően diszpécsereink haladéktalanul elkezdik sorra hívni az adott objektumhoz megadott értesítendő személyeket. Ha nem értek el senkit, vagy akit elértek, nem tudott arról beszámolni, hogy csak téves jelzésről volt szó, akkor a tűzoltóság külön értesítés nélkül kivonul a jelzés beérkezése után 2 perccel. Diszpécsereink a tűzoltósági kivonulással egy időben természetesen tovább próbálkoznak a megadott telefonszámokkal, hogy értesítsenek egy illetékes személyt az eseményről, illetve információt kérjenek tőle.

Az OTSZ hatálya alá tartozó (tehát a Pajzs rendszerre is jelentő) tűzjelzők jelzéseire történő tűzoltósági intézkedést csak a területileg illetékes Katasztrófavédelmi Igazgatóságon lehet lemondani, a jelzést követő 2 percen belül. Az OTSZ hatálya alá nem tartozó tűzjelzők esetében a lemondás a távfelügyeletünkön történhet, szintén 2 percen belül.

A Katasztrófavédelmi Igazgatóságok telefonszámai itt érhetőek el.