Kezdőlap > Szolgáltatásaink > Gépjárművédelem

Gépjárművédelem

2007 áprilisában indult GPS alapú gépjármű védelmi szolgáltatásunkat már több mint 5000 ügyfelünk választotta.

Társaságunk által nyújtott gépjárművédelmi szolgáltatások:

  • gépjármű távfelügyelet,
  • lopás- és rablásgátlás,
  • menetlevél szolgáltatás,
  • választható kiegészítő eszközök jelzéseinek figyelése.

Működése

  • A bolygónk körül keringő GPS műholdak közül legalább három által sugárzott rádiójelekből az MA-GPS vevőberendezés kiszámolja a gépjármű pontos helyét és sebességét.
  • Az eszköz előre meghatározott időközönként a gépkocsi tartózkodásának koordinátáit GSM (GPRS) rendszeren keresztül eljuttatja a távfelügyeleti központba, ahol erre a célra telepített szerver tárolja az adatokat 40 napon keresztül.

Milyen védelmet nyújt a Multi Alarm gépjárművédelem szolgáltatás?

gépjárművédelem

  • „Lopásfigyelés” alapszolgáltatásunk igénybevétele esetén a rendszer jelzi a gépjármű gyújtás nélküli elmozdulását (vontatását vagy szállítását). Az eltulajdonított gépjármű útvonala, helye és sebessége folyamatosan nyomon követhető, így könnyebbé téve annak felkutatását.
  • „Menetlevél” alapszolgáltatásunk igénybevétele esetén egy internetes oldalon keresztül bármikor ellenőrizhető a gépjármű aktuális helyzete. A pozíció-adatokat a rendszer folyamatosan rögzíti és tárolja, így azokat menetlevél formájában ki is lehet nyomtatni. (Figyelem! Az elektronikus menetlevél nem helyettesíti a hivatalos menetlevelet, annak vezetése elektronikus menetlevél szolgáltatás alkalmazása esetén is kötelező.
  • A menetlevél szolgáltatással visszaszorítható az üzemanyaggal való visszaélés, megtakarítás érhető el, csökken az adminisztrációra fordított idő, a munkatársak fokozottabb ellenőrizhetősége miatt javul a teljesítmény és a munkamorál.
  • A „Komplett gépjármű-felügyeleti szolgáltatás” a fenti alapszolgáltatások együttes igénybevételét jelenti.
  • A „Lopásfigyelés” alapszolgáltatásnál a rendszer bővíthető közelítőkártyás rablásgátló készülékkel. Ebben az esetben kombinált védelmet kapunk. A készülék lehetővé teszi, hogy a gépjármű csak abban az esetben legyen elindítható, amennyiben a rablásgátlóhoz adott kártya a gépjármű közvetlen közelében, tehát az üzemeltetőnél található. Ellenkező esetben nemcsak a gépjármű indítása válik lehetetlenné, de az eszköz riasztásjelzést is küld a távfelügyeletre, amiről ügyfelünket értesítjük.
  • Szolgáltatásinkat – Megbízónk választása szerint – Magyarországon és Európa teljes területén, vagy az európai országok meghatározott csoportjában nyújtjuk. (Lásd alább: Roaming)

A következő kiegészítő eszközöket ajánljuk, melyek illeszthetők a gps nyomkövetőhöz:

  • riasztórendszer (gyári, vagy utólag beépített)
  • üzemanyag átfolyásmérő és üzemanyagszint mérő
  • raktérajtó nyitásérzékelő
  • munkagépek hidraulikus, vagy elektromos eszközeinek állapotjelzői
  • Canbus olvasására alkalmas eszköz

Műszaki és szervezeti háttér

  • A diszpécserszolgálat a nap 24 órájában fogadja a jelzéseket.
  • Riasztáskor a távfelügyeleti központ telefonon tájékoztatja az ügyfél által előre meghatározott személyeket.
  • Szolgáltatási szerződésünk garantálja az ügyeleti intézkedési rendben foglalt kötelezettségeinknek szigorú betartását, amit a Multi Alarm Zrt. megfelelő anyagi háttere és felelősségbiztosítása tesz teljessé.
  • A távfelügyeleti központ rendelkezik a brit SSAIB minősítő szervezet tanúsítványával is.
  • Az MA-GPS eszköz MABISZ minősített, nyilvántartási száma: 5560-40/k20070306 >>

Ajánlatadás, értékesítés

Amennyiben érdeklődik gépjárművédelmi szolgáltatásunk iránt, kérjük adja meg elérhetőségét a Kapcsolat oldalon, vagy hívja a 06/1/666-2160 számon ügyfélszolgálatunkat, és értékesítőink vissza fogják Önt hívni!

Térkép-információ:

Az országtérképek eltérő információ tartalmúak lehetnek attól függően, hogy az adott országról milyen részletességű térkép áll rendelkezésre. Az egyes országok térképrészletességére vonatkozó táblázat megtekintéséhez kattintson ide!