A Multi Alarm Zrt. 20 éve foglalkozik tűzjelző rendszerekkel. Tevékenységünk kiterjed a legkisebbtől a többszáz érzékelős hatóságilag előírt tűzvédelmi rendszerekre.
Vállaljuk magánlakásokban a lakásriasztó rendszer kiegészítését tűzvédelmi eszközökkel éppúgy, mint közintézményekben, jogszabályban előírt tűzjelző- és oltórendszerek megtervezését és felszerelését, 4 órás távfelügyeleti központunkban ezek jelzéseinek fogadását, valamint a felszerelt rendszerek karbantartását, javítását.
Képzett szakembereink rendelkeznek az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság engedélyével tűzvédelmi rendszerek tervezésére, telepítésére, karbantartására.
Társaságunk által forgalmazott tűzvédelmi eszközök mindegyike rendelkezik hivatalos tűzvédelmi megfelelőségi tanúsítvánnyal.
A Multi Alarm Zrt. által kínált tűzvédelmi eszközök:
Érzekelők: a tűzvédelemben a legnagyobb hangsúlyt a megelőzésre, illetve a tűz korai észlelésére kell fordítani. Mindig a védeni kívánt helyiség funkciója és a környezeti tényezők alapján kell kiválasztani a megfelelő érzékelő típust. A Multi Alarm Zrt. szakemberei a helyszín felmérésekor segítenek kiválasztani azt az érzékelő típust, amely az adott védendő helyiségben a tűz legkorábbi szakaszában biztosít jelzést, és a legkevesebb téves riasztást generálja, valamint a kiválasztott érzékelők helyét és számát is meghatározzák. Az érzékelők általában egy tűzjelző rendszer részeit képezik; csatlakoztathatók tűzközponthoz, esetenként vagyonvédelmi rendszerekhez.
Érzékelők típusai:
- füstérzékelők ( ionizációs, optikai, aspirációs, vagy ezek kombinációja)
- lángérzékelők (ultraviola, infravörös)
- hőérzékelők (hőmaximum, és hősebesség érzékelő)
- kombinált (hő,-és füstérzékelés egyben)
Tűzjelző központok: feladatuk, a hozzájuk csatlakozó automatikus érzékelők és kézi jelzésadók által szolgáltatott információk feldolgozása, kiértékelése és a vezérlések elvégzése, valamint mindezekről a felhasználó informálása.
(Vezérlések: hang- fényjelzők beindítása, lift tűzeseti vezérlése, komfort légtechnikai egységek és/vagy hő és füstelvezető berendezések vezérlése, tűzzáró ajtók zárása, vészkijáratok nyitása stb.)
Tűzjelző központok típusai:
- Hagyományos tűzjelző központok – jelzések egyedileg nem azonosíthatók be, kevéssé költséges.
- Hagyományos címezhető tűzjelző rendszerek – a jelzések érzékelőnként beazonosíthatók. A tűzjelzés tényéről az érzékelők döntenek és jelzik a központ felé.
- Analóg intelligens rendszerek – programozott intelligenciája dönt az érzékelőtől kapott mérési adatok alapján
Jelzésadók, egyéb:
- hang-és fényjelzők (sziréna, stroboszkóp)
- kézi jelzésadók
- kiegészítő eszközök
Gyártók:
- Global System Technology PLC
- Kilsen
- Multi Alarm Zrt.
- NAPCO Security Systems, Inc.
Tűzjelző rendszerek karbantartása
A tűzjelző rendszerek folyamatos karbantartást igényelnek! Az optikai érzékelőket évente egyszer – amennyiben szennyezett térben vannak, évente többször is – tisztíttatni kell! Kötelező tűzrendszerek esetén évi két karbantartást ír elő a jogszabály.
Amennyiben a Megrendelő a felszerelt tűzjelző berendezésekre karbantartási szerződést köt, a Multi Alarm Zrt. rendszeres időközönként szerelőt küld a helyszínre, aki elvégzi a tűzjelző karbantartását. A szakember átvizsgálja a rendszer minden elemét, az érzékelőket megtisztítja, beállítja, működésüket teszteli.
Tűzjelzők 24 órás távfelügyelete
A Multi Alarm Zrt. távfelügyeleti központja képes biztosítani a tűzjelzések fogadását, úgy, hogy a tűzjelzés a távfelügyelettel egy időben a tűzoltóságon is megjelenjen..
A Multi Alarm Zrt. 24-órás távfelügyeleti központjába érkező tűzjelzés esetén:
- Ha a jelzés az objektumból nappal, vagy a szokásos nyitva tartási időszakban érkezik, a Távfelügyelet a helyszínre telefonál, hogy az ott tartózkodók győződjenek meg a jelzés valódiságáról.
- Éjszaka érkező jelzés esetén, vagy ha nappali időszakban a helyszínen nem vették fel a telefont, Multi Alarm Zrt. ügyelete értesíti a tűzoltóságot.
- A téves riasztások elkerülése az Ön és a tűzoltóság közös érdeke. A Tűzoltóság kiszállási költségét Megrendelő közvetlenül a Tűzoltóság felé tartozik rendezni, és azért felelősség a Multi Alarm Zrt. -t nem terheli. Az esetlegesen a Tűzoltóságtól beérkezett számlákat a Multi Alarm Zrt. Megrendelő felé tovább számlázhatja.
- A tűzjelző rendszer technikai jelzéseket is képes küldeni. A tűzoltóság számára nem releváns technikai jelzésekre csak a távfelügyelet intézkedik, ezekkel nem terheljük a hatóságot. Tűz- és zónahiba jelzés küldése azt jelenti, hogy a rendszer működőképessége korlátozott. Ilyenkor a Távfelügyelet haladéktalanul figyelmezteti az értesítendőt, hogy gondoskodjon a működőképesség helyreállításáról, és ha indokolt, értesíti az adatlapon megadott szerelőt, aki a rendszert telepítette.
CO-érzékelő
Nem a tűzérzékelésben játszik szerepet, de szintén életvédelmi eszköz. A Multi Alarm Zrt. szaküzleteiben is kapható MONOX 5000 típusú szén-monoxid érzékelő jelez, ha a lakótérben veszélyes koncentrációt ér el a felgyülemlő szén-monoxid.
